UtaPri ep. 8-9.

Hozzá is kezdek~! ^^ Megint csak jól jött ki a duplázásom, ugyanis valami *számomra egyenlőre* érthetetlen oknál fogva nagyon folytatásos 2 részre sikeredett.

Tehát, ilyen kikapcsolódás-szerűség kezdődik Saotome egy újabb privát pihenőhelyén, ezúttal kis faházas camping-ekben, ahova a senpaiok is ki lettek rendelve – felügyelni vagy sem, az lett belőle. Haruka továbbra is az új dal megalkotásával foglalkozik, ami valami miatt eddig nem sikerült – ahogy az előző részekből is kiderült, többel is elkészült, de egyik sem lett tökéletes. Ami a fordulat – illetve talán annyira nem is, legalábbis az idol song-ok kiadásának a sorrendje miatt -, hogy Cecil következik. Bár túl sok újat nem tudunk meg róla, azon kívül, hogyan ír dalszöveget (meglehetősen egyedi módon, annyi biztos).

A rész egy titokzatos meghívóval zárul. Ami különösen kellemetlen volt, hogy hetente a részek rendszerint szerda délután-felé jönnek ki, de csak csütörtökönként szoktam megnézni, mivel volt már csúszás, és akkor legyen már egységes… Erre fel egy kedves FB-oldal olyan szinten telespoilerezte az üzenőfalamat a rész tartalmával, hogy gyakorlatilag szinte teljesen élvezhetetlen lett számomra. T-T Valószínűleg emiatt sincs túl jó véleményem róla, a másik pedig, hogy Tokiyára számítottam, ami jó, legyen, Cecil beelőz, de mivel az egész évad nem titkoltan a beilleszkedésére megy ki, logikusabbnak gondoltam, hogy nem hagynak ki senkit addig a 6-osból. Oké,  akkor majd a következő. Ezzel a félig nyitott véggel viszont egyértelművé vált, hogy megint nem Tokiya jön, sőt, kezdek kételkedni abban, hogy egyáltalán szerephez jut. >_<
A második részben így ismét Cecil körül forognak a történések, a többiek mind nagyon megszerették és támogatják. Közben azért elérkezett az idő a STARISH új dalához, maga Saotome jön, hogy ezt bejelentse, viszont már elkészült az abszolút tökéletes, így ismét győzködni kell, hogy kivételt tegyen – megint csak az évad ending-je az, ami hát valljuk be, úgy eszméletlen ahogy van! ^^ Ezen kívül egy azért várt, de nagy bejelentéssel is készült, úgyhogy a srácoknak a továbbiakban is fel kell kötniük- vagyis hát úgy tartaniuk – a gatyájukat! ^^

Az többi idol song már letölthető, de ha valaki eredetiben szeretné megvenni *REKLÁM HELYE* a cdjapan-t tudom ajánlani. ^^

Képek:
http://angryanimebitches.com/2013/05/uta-no-prince-sama-maji-love-2000-ep-8-cecils-resolution/ -> itt a részből jóval több is megtalálható, valamint szintén egy blogbejegyzés a 8. részről.
http://subduedfangirling.blogspot.hu/2013/05/utapri2episode8.html -> szintén.

Most viszonylag rövidre sikerült, amit összeírkáltam, főleg a vizsgaidőszaknak köszönhetően, még eltart egy darabig, de igyekszem azért a mindenféléből nem kimaradni! ^^ De persze továbbra is igyekszem leírást is adni meg nem is spoilerezni, amíg így sajnos elég nehéz.:/

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s