Haikyuu! – avagy a szezon röplabdás animéje

Úgy gondolom, nem kis meglepetést okozott, hogy az elmúlt egy évben ennyire felkapott lett a sport mint téma. Mivel a népszerűsége meglehetősen időszakos – tehát vannak évtizedek, amikor szinte a csapból is ez folyik pl. egy régi a nagyok közül, az Ashita no Joe, és van, mikor kifejezetten senkit nem érdekel, ahogy a Bakumanban is említik a dolgot – pont emiatt nem számítottam rá én sem, hiszen ez utóbbi csupán néhány évvel ezelőtt futott.
Ennél is nagyobb meglepetés volt, mikor bejelentették a Haikyuu!-t. A baseball meglehetősen hagyományás sportnak számít Japánban, emellett valamivel meglepőbb a kosárlabda – a jelenlegi leghíresebb példa rá a Kuroko no Basuke -, hiszen a japánok nem épp a magasságukról híresek. Hasonló a helyzet a röplabdával is, ahol meglehetősen számít, hogy milyen magas egy játékos. Ezt a vonalat bele is vették a történetbe, de erről egy kicsit később.🙂


Mivel itt Európában jóval nehézkesebb nyomon követni minden új mangát, annyira nem csoda, hogy elkerülte a figyelmünket. *Sajnos nem botlunk bele minden utcasarkon a plakátokba, merchet árusító üzletekbe és a magazinokkal zsúrfolt boltokba.* A Haikyuu! ettől függetlenül meglehetősen friss sorozat, a Weekly Shounen Jumpban fut jelenleg is (2012-), sőt, a NEXT-ben debütált, akárcsak a Naruto. Az ilyen friss sorozatoknál fennáll a veszélye, hogy túl hamar fogadják el az anime elkészítésére szóló ajánlatot, így az nem fut majd sokáig, remélhetőleg ebben az esetben ez nem következik be.🙂 *Egyébként meglehetősen sokan sérelmezik is, miért nincs folytatás ebből vagy abból az animéből, hiszen a manga még “tovább tart” történetben, hát egyrészt emiatt, hogy igen, folytatódik, de terjedelemben még nem elég egy újabb évadra.*
A Jumpra, de lassan már minden magazinra jellemző, hogy olyan kéziratokat várnak, melyek azonnal népszerűek lesznek, szükségképpen a történet azonnal “belecsap a lecsóba”. A Haikyuu! azonban *szerintem* ezt az irányvonalat valamelyest mellőzi. A törénet elején Hinata Shouyou csak álmodozik arról, hogy alacsony termetével olyan magasra képes majd ugrani játék közben mint példaképe, a “kis óriás”. Az egyetlen meccs, melyet még alsó-középiskolásként játszik, kudarcba fullad a tapasztalatlansága miatt, ám itt találkozik először nagy riválisával, Kageyama Tobio-val, akivel később a Karasuno középiskolában látják viszont egymást csapattársakként.

A történet kibontakozásával kiderül, hogy a Karasuno régen a nagy iskolák közé tartozott a röplabda versenyeken való szereplésüknek köszönhetően, azonban a jelenlegi csapat – bár nem teljesen reménytelen -, hagy még némi kívánnivalót maga után. Ahogy a csapattagok egyre többet edzenek, illetve ahogy végre edzőt is tudhatnak maguk mellett, gyakorlómeccseken is részt vehetnek, mígnem elkezdődik a bajnokság…
Az első évad 25 részre tervezett, remélhetőleg amint elhúz egy kicsit a manga, folytatást is kap majd. Addig is, aki még nem kezdett bele, de kedveli a témát, annak szívből ajánlom ezt a humort sem nélkülöző sorozatot!🙂

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s